Személyre szabott segítség mindenkinek

A Jelen vagyok szolgáltatás célja egyszerű: ott lenni, amikor Önnek szüksége van valakire. Az élethelyzetek nagyon különbözőek lehetnek. Éppen ezért a segítséget nem előre meghatározott sablonokhoz szeretném kötni, hanem az adott helyzethez igazítom.

Az alábbi szolgáltatások csak példák, a felsorolás nem teljes körű. Ha nem találja a listában azt, amiben segítségre lenne szüksége, keressen bátran! Beszéljük át, mire van szükség és együtt megnézzük, hogyan tudjuk a helyzetet a lehető legjobban megoldani.

Szolgáltatásaimat elsősorban Budapesten végzem. Egyedi esetekben Budapest határain kívül is vállalok megbízást, előzetes egyeztetés alapján.

Kísérés és támogatás

  • Orvosi és egészségügyi kísérés – vizsgálatokra, szakrendelésre, kontrollokra
  • Iskolai és óvodai kísérés – kísérés, hazakísérés, különórákra, foglalkozásokra
  • Gyermekágyas segítség – gyakorlati támogatás kisbabás családoknak
  • Programok és szabadidő – séta, rendezvény, találkozó, egyéb program
  • Társaság és jelenlét – beszélgetés, közös időtöltés
  • Mindennapi segítség – kisebb, hétköznapi feladatokban való segítség
  • Ügyintézés és mindennapi segítség

  • Bevásárlás és beszerzés – bevásárlás, gyógyszertári vagy egyéb beszerzések
  • Hivatalos ügyek intézése – posta, hivatalok, egyéb személyes és online ügyintézések
  • Időpontok és ügyek intézése – egyeztetések, átvételek, személyes megjelenést igénylő ügyek
  • Technikai segítség – telefon, számítógép és hétköznapi eszközök beállítása
  • Otthoni segítség – kisebb, nem szakipari feladatok, amelyekhez személyes jelenlét szükséges
  • Adminisztratív feladatok - üzletmenetet támogató feladatokban való segítségnyújtás
  • Egyedi megbízások – az élet által hozott, előre nem meghatározott helyzetekben
  • Személyes jelenlét

  • Csomagok és küldemények átvétele – futárok, csomagok, egyéb küldemények fogadása
  • Szakemberek és szolgáltatók fogadása – szerelő, karbantartó vagy más szakember beengedése és megvárása
  • Ingatlan átadása-átvétele – lakás átadása, átvétele, kulcsátadás
  • Mérőóra-leolvasás és ingatlanellenőrzés – mérőórák leolvasása, lakás állapotának ellenőrzése
  • Bérlővel vagy tulajdonossal való találkozás – egyeztetés, kulcsátadás
  • Költözés és felújítás alatti jelenlét – költöztetők, szakemberek fogadása
  • Távollét alatti segítség – lakás ellenőrzése, viráglocsolás
  • Sírgondozás – sírhely rendben tartása, virágok elhelyezése, fotóval történő visszajelzés
  • Amit nem vállalok

    Szolgáltatásaimat minden esetben a meghatározott tevékenységi körömnek és a szolgáltatás jellegének megfelelő keretek között nyújtom.

    • Kifejezetten otthoni idősápolást, gondozást nem vállalok. A mindennapi élethez kapcsolódó, nem egészségügyi jellegű segítségben és kísérésben azonban az előzetesen egyeztetett keretek között szívesen segítek.
    • Kifejezetten gyermekfelügyeletet nem vállalok. Ugyanakkor egy-egy élethelyzetben – például amíg a szülő megérkezik vagy egy előre egyeztetett rövid időszakban – a gyermek mellett való jelenlét, kísérés vagy várakozás természetesen megoldható.
    • Önálló takarítási szolgáltatást nem vállalok. A mindennapi teendőkben, kisebb háztartási feladatokban vagy egy adott helyzethez kapcsolódó gyakorlati segítségben azonban tudok segíteni. 
    • Egészségügyi, szakápolási vagy speciális szakképesítést igénylő feladatokat nem vállalok.
    • Saját gépjárművel történő személyszállítást, fuvarozási szolgáltatást nem nyújtok. Amennyiben egy program vagy elintéznivaló során a helyszínre jutásban segítségre van szükség, az adott helyzetre egyedileg tudunk megoldást keresni.
    • Szexuális vagy erotikus jellegű szolgáltatásokat nem vállalok.

    A célom, hogy olyan megbízható, személyes jelenlétet és gyakorlati segítséget nyújtsak, amely valóban az adott élethelyzethez igazodik – mindig az előre egyeztetett kereteken belül.